Én leszek a játékszered – NAPLÓ

Vonatozom Amsterdamból Bréma felé, holland fények, zöld vizenyős rétek kék-szürke szabályos csatornákkal, lassan ringó, elégedetten gömbölyű tehenek, állukat előrenyújtva fűben hasaló kövér birkák, hátukon fetrengő kéjes lovak. Dallamfoszlányok úszkálnak a fejemben - Az arcomat a fénybe fordítom... Késő bánat, mostmár utánam a vízözön... Az eső ezer szöget ver rám... Nemnemnem nem nem leszek sohasem a játéskszered... (Dehogynem leszek.)
Túl vagyunk a stúdiófelvételek nagyobb részén, de még alig fogom fel, hogy a tizennégyből már nyolc dal lassan összeállt, a mankóének helyére hasznos került, a hiányzó ütő-, szaxofon-, és egyéb rájátszások is megvannak. É hogy egy-egy szám hangulata, arca, története is megszületik.

Visszatekintve, nem is tudom, hogyan fért bele az utóbbi sűrű hónapokba ez az alkotói folyamat.

Tavaly találtam ki ezt a lemezt, sok más ötlet mellett az egyik volt. Bőhm Gyuri hívott el táncdalokat énekelni a Műpa koncertekre, és jónéhányat az elején visszaadtem neki, „Gyuri, hát én nem tudom énekelni Weöres Sándor után azt, hogy Késő bánat, mostmár utánam a vízözön, akivel együtt jártam, sajnos tegnap óta nem köszön..." „De, drágám, próbáld csak meg!" (Gyuri, kösz, hogy idegesítettél ezzel! A Vízözön lett az egyik legjobb szám...)
Tavaly, a készülés alatt énekelgettem én a dalokat mindenhol, taxiban, barátoknak, családi összejöveteleken, és mindenki azonnal továbbénekelte. Egyik délután felugrottam a tesómékhoz, épp a Nem leszek a játékszered végét gyakorlotam, jó magasra megy, és, dajkálván a kis Marcit, énekeltem anyunak. Ő pedig, Sárikával a karján, pontosoan énekelte velem a dal végét, modulációkkal, crescendoval, pontos szövegtudással, mindennel együtt, a hangunk meg nagyon jól szólt együtt.
A két kisgyerek zavarában szégyenlősen bújt hozzánk, ki-kihez, Marci hozzám, Sári meg anyuhoz, és ebben a pillanatban volt valami tágulás, ott megéreztem, hogy ezekkel a dalokkal érdemes foglalkozni.
Igen, anyut meg aput volt a legszebb látni ebben a retró-villanásban.
Tekintetük a hatvanas évek apátvalfi, szegedi báljaiba vitte őket, és jöttek a történetek, például hogy hogyan röpűűűűltek (anyu ezt mindig hosszú ő-vel mondja) a keringővel át a termen, vagy amikor apu az első találkozáskor kibontotta anyu kontyát, hogy lássa a fekete hosszú haját, (anyu erre nem emlékszik...), stb.

Ezt az édeskés-nosztalgikus hullámot másokkal is éreztem, akiknek énekeltem a dallamokat. S bár ez nagyon is városi zene, mégis azt éreztem, mint a népdaloknál: közösen énekelhető, ismert dalok, mégis mindenki a maga történetét hallja bele.

A gátlástalan kisajátítás céljából hát mi is összeültünk júniusban az én egyetlen Gryllus Samu zeneszerzőmmel, céduláztunk, keresgéltünk, youtube-ot bújtunk, ültünk a dalok felett fél napokat, énekelgettünk, rimusokat ütögettünk, hangzásokat, hangulatokat kerestünk, beszélgettünk, felvettünk ezt-azt, belelendültünk, elakadtunk, leálltunk, újraindultunk.

Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor elmentünk a kínai nagykerbe játékszerért, mert arra jött rá Samu, hogy ezek a színes, műanyag, hamis dúr-skálás csodák elengedhetetlen kellékei lesznek a hangszerelői munkának.
Ám a lemezen az első hangokat mégis egy régi játékbaba, az igen tisztelt másfél éves Gryllus Tóbi giling-galangos babája harangozza majd. Arra megy rá, hogy Elringattad a szívemet minden jóval...(Egyébként ugyanolyan baba, ami a nagymamámnak volt, és amivel kicsiként játszottam, csak az zöld volt, Tóbié meg piros.)
És a végén is lesz giling-galang, szól a harang, meg a marimba, meg a kanna, Megáll az idő, csak ez az emlék el nem száll.

Innen folytatom.
Addig is, mondom nektek, én leszek a játékszered, I'll be your toy:
Bea