Back to All Events

'Selymeim' koncert - Palya Bea és Mayra Andrade

  • Művészetek Palotája Komor Marcell utca Budapest, Budapest, 1095 Hungary (map)

https://www.mupa.hu/program/palya-bea-es-mayra-andrade-2016-05-26_19-30-bbnh

A 2015 májusában indult „Selymeim” - Énekesnők a nagyvilágból sorozat keretében Palya Bea közös koncertre hívja azokat a „dalos-tündéreket, zenész-amazonokat”, akiknek „az életét köszönheti”, akik „simogatták, elringatták, vagy felébresztették rossz álmaiból”. Egy-egy estén így két produkciót hallhat a közönség: az egyiket tőle, a másikat pedig vendégétől, akivel - hogy szimbolikus és valós selymeik igazán összefonódjanak - egy-két közös dallal is készül. Ezt ígéri mostani vendége, Mayra Andrade meghívásával is.

A Zöld-foki-szigetekről származó Mayra Andrade Kubában született, de mivel nevelőapja diplomata volt, családjával kiküldetésről kiküldetésre utazott. Szenegálban, Angolában és Németországban cseperedett fel, s bár tizennégy éves korában visszatért Santiagóba, három évvel később Párizsba ment, ahol végleg letelepedett. Ott kezdett énekelni is, afféle tinédzser sztárként, aki tizenhat évesen megnyert egy kanadai dalszerző versenyt. Pályafutására döntő hatással volt a 2001-ben elhunyt Orlando Pantera, aki megerősítette abban a vágyában, hogy „valami mást” alkosson a zenében, mint amit addig hallott. 2005 és 2014 között Mayra négy albumot jelentetett meg (Navega, Storia Storia, Studio 105, Lovely Difficult), melyek közül az utolsóval tárta legszélesebbre szárnyait. Nemcsak azzal nyűgözte le hallgatóit, hogy a zöld-foki melódiáktól a bossa nováig, a poptól a sanzonig, a reggae-től a jazzig minden belefért, hanem azzal is, hogy stiláris változatossága különlegesen mély személyességgel párosult. Palya Bea szavával: „Ember legyen a talpán, aki nem szeret bele”.

Earlier Event: March 18
Tovább Nő lemezbemutató koncert
Later Event: May 28
Altatok-koncert Badacsonyban